Eséssel nyitott a BUX
Esnek a hazai blue chipek, így a BUX is felfelé vette az irányt a nyitást követő percekben.
Esnek a hazai blue chipek, így a BUX is felfelé vette az irányt a nyitást követő percekben.
Az ázsiai piacokon kifejezetten jó volt a hangulat ma reggel, miután a kevésbé szigorú jegybanki jelzések és néhány javuló gazdasági mutató kedvezően hatott a piacra, ezen felül pedig Warren Buffett pozitív kommentárjai is hajtották az emelkedést, miután a neves befektető bejelentette, hogy cége, a Berkshire Hathaway növeli részesedését a legnagyobb japán kereskedő cégekben. Ami az európai piacokat illeti, itt is pozitív hangulatban telt a kereskedés, miközben a befektetők várják a holnap megjelenő amerikai inflációs adatot, és a héten kezdődő első negyedéves gyorsjelentési szezont. Ehhez képest az USA-ban ma is inkább csak iránykeresés látszik.
Pozitív végszóval zárult a hosszú hétvége utáni első kereskedési nap a magyar tőzsdén, a BUX mérsékelt emelkedéssel fejezte be a napot.
Optimistábbá váltak április elejére a hazai alapkezelők a magyar tőzsde rövid távú kilátásait illetően, a forint tekintetében azonban továbbra is nagy a bizonytalanság – derül ki a Portfolio havi rendszerességgel elkészített alapkezelői felméréséből. A válaszadók kedvenc részvénye a Magyar Telekom, de az OTP sem sokkal marad le a top pickek listáján, a legkevésbé kedvelt részvény pedig a Masterplast jelenleg az alapkezelők körében.
A nap elején még az európai élvonalban a magyar piac, azonban délutánra elolvadt az OTP és a Mol korábbi emelkedése, ami megmutatkozott a BUX teljesítményén is.
A hosszú hétvége után folytatódik a magyar tőzsde emelkedése, múlt hét eleje óta már több mint 5 százalékot emelkedett a BUX.
Holnap fogjuk megismerni a kulcsfontosságú márciusi amerikai foglalkoztatási adatot, ez lehet elsősorban a piaci szereplők fókuszában, bár azt közben fontos tudni, hogy holnap sem Európában, sem a tengerentúlon nem lesz kereskedés a tőzsdéken. A monetáris politika számára azért kulcsfontosságú az indikátor, mert a jegybank azt várja, hogy a kamatemelések hatására a gazdaság lelassul, a foglalkoztatottság pedig visszaesik - ehhez képest a munkaerőpiac továbbra is erős volt az év első két hónapjában, és ha márciusra vonatkozóan is erőteljes bővülést látunk, akkor ismét nőhetnek a kamatemelésre vonatkozó várakozások.
Szerdán alapvetően jó volt a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető nyugat-európai részvényindexek mérsékelt emelkedéssel zártak, a magyar részvénypiac a felülteljesítők között volt, elsősorban a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.
A hazai blue chipek közül továbbra is a Richter a sztár.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legjobban.
Mérsékelten negatív hangulat uralkodott szerdán az európai tőzsdéken, ilyen környezetben a magyar piac felülteljesítő volt, ami elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhető. A nap legfontosabb adata, az amerikai munkaerőpiaci statisztika elmaradt a várakozásoktól, és a szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is gyengébb lett a konszenzusnál, mind a két adat arra utal, hogy az amerikai gazdaság lassul.
A napi csúcsához képest lefordult délutánra a BUX indexek, a napot azonban így is tegnapi záróértéke felett fejezte be és felülteljesítő volt az európai tőzsdékhez képest, ahol jellemzően mínuszokat látni a magyar piac zárása időpontjában.
Mínuszba fordult az irányadó európai indexek többsége, a magyar tőzsde kiemelkedik a BUX 1 százalékot meghaladó erősödésével a déli órákban.
Amíg a nemzetközi piacokon az egyre inkább erősödő recessziós félelmek aggasztják a befektetőket, addig a magyar tőzsde az elmúlt napokban rendre felülteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. Az emelkedést itthon a blue chipek vezetik, amiknek az árfolyama az elmúlt napok tőzsdei ralija után igencsak izgalmas szintekhez ért.
Enyhén pozitív hangulatban nyitottak a nyugat-európai tőzsdék, a BUX felülteljesítő az 1 százalékot meghaladó erősödésével.
Vegyesen zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután az olajkartell váratlan kitermelés-csökkentése után kilőttek tegnap az olajárak, ami potenciálisan fenyegést jelenthet a jegybankok infláció elleni küzdelmére. Ezek után az ázsiai tőzsdéken sem látszott ma reggel egyértelmű irány, főleg a technológiai részvények gyengélkedtek a keleti börzéken. Ehhez képest az európai piacok látszólag hamar túltették maguk az olajárak felpattanásán, hiszen Európában emelkedés látszik, a magyar tőzsde pedig kiemelkedően jól teljesít, viszont az USA-ban a kezdeti iránykeresés után lefordultak a tőzsdék, és fél százalék feletti mínuszban zárták a napot.
A nemzetközi piacokon alapvetően pozitív hangulatban telt a keddi kereskedés, csak a zárás felé kezdett romlani valamelyest a hangulat, viszont a magyar piac lendülete kitartott a hajrában. Ez elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének volt köszönhető, előbbi esetében az olajárak emelkedése, utóbbinál pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vásárlási program hajtotta az emelkedést.
A nemzetközi hangulat alapvetően is kedvező a mai nap folyamán, azonban a magyar tőzsde ehhez képest is felülteljesítő, miután a blue chipek kifejezetten erősek ma. A hazai nagypapírok között az emelkedést a Mol és a Richter vezeti. Előbbire az emelkedő olajárak, utóbbira pedig a ma bejelentett sajátrészvény-vásárlási program hatott pozitívan.
Mérsékelt emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén, elsősorban a Richter teljesít jól a blue chipek közül.
A kezdeti bizonytalanságok után kedvező hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, a magyar tőzsde is jól teljesített, különösen a Richter emelkedésének köszönhetően. Az amerikai tőzsdéken vegyes volt a kép, a Nasdaq mínuszban zárt, míg a Dow és az S&P 500 emelkedett. A hétvége legfontosabb híre volt, hogy az OPEC tagállamok önkéntesen a kitermelés csökkentése mellett döntöttek, ennek következtében pedig nagyot emelkedtek az olajárak.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?